Ekkor megszólalt egy vékonyka hang a sarokból.

- Én... Azt hiszem én tudnék segíteni!

Minden szem és kiöntő csőr meglepetten fordult arra. A kis kávéfőző szólalt meg, a legkisebb, aki még nem is főzött kávét életében.

- Tudjátok, én ma, pont délben érem el a kávéfőző kort. Mint tudjátok, attól az időponttól válok igazi kávéfőzővé, akkor kezdhetném a tanulást, a kuktaéveimet.

- Arra gondoltam, hogy mivel most még nem vagyok igazi kávéfőző, hátha rám nem is hat az átok. Ha most elkezdeném főzni a kávét, mire delet üt az óra, nagykorúvá válok és én is megbénulok a banya ármánykodása miatt, bennem a kávé már pont magától is megfőne. És így, bár nem vagyok képes kávét főzni, mégis főzöm a kávét és az átok megtörik!

-Dehát, kisunokám, te még nem tudsz kávétfőzni! Most kezdődne a tanításod!

- Igaz, nagypapa, de valamiért engem már régen vonzott az ük-ük nagypapa hagyatéka. Elolvastam mindent, amit ránk hagyott, készültem a mai napra. Igaz, csak igazán jó kávét akartam főzni rögtön életemben először, és nem megmenteni mindannyiunkat, de azt hiszem, ha segítetek, sikerülhet! Én tudom az ük-ük receptjét, megtanultam minden betűjét, azt olvastam éjszaka a paplan alatt (a mamája szája szé  kis mosoly villant), csináljuk úgy!

Reménysugár csillant meg a szemekben.

-Igen, sikerülhet!

-Miért is ne?

-Ügyes kis kávéfőző ez, pont mint az ük-ük - kavarogtak a mondatok a levegőben.

-Vágjunk hát bele! - intett a nagypapa a botjával.

- Víztisztító! Te tisztíts vizet!

- Tejforralo! Melegítsd a tejet!

- Daráló! Ügyesen, finom kávét darálj!

Mindenki sürögni-forogni kezdett. Először aggódtak, de a részmunkákra nem vonatkozott az átok, ügyesen el tudták készíteni. A kis kávéfőző időnként közbeszólt, ezt-azt módosított, de végül is minden összegyűlt, elkészült.

Ekkor körbejártatta a pillantását, mindegyikükre ránézett, megérintette a nagypapa kezét, Timi pedig puszit nyomott a homlokára.

-Kezdjük - mondta.

Felmászott a helyére, a gázmelegítő fölé, és intett a csőrével.

A gázláng belobbant. Mindenki csöndben, lélegzet visszafojtva figyelt, és várt.

Teltek a másodpercek. mély csend volt, csak a kis sajtreszelő suttogott a mamájának:

- Anyuuu, pisilni kell!!

És ekkor elkezdett ütni az óra. Pont tizenkettőt ütött, ahogyan azt délben, és minden mesében kell. A kis kávéfőző színe megváltozott, megszürkült, olyan... olyan lett, mintha kevésbé valóságos lett volna, mintha az élet megfogyatkozott volna benne.

- Az átok! - suttogták a többiek. - Hat az átok!

De a láng égett, a kávé már főtt, csak egy perc, és megtörik az átok!

 És ekkor valami villant, valami sistergett, valami nyivákolt, valami sziszegett, valami nagyot csattant! És ott ált a szoba közepén a banya!

Hú de rút volt! Szőkített haja lenőtt, és rendezetlenül lobogott, kampós orrára vasegeret lehetett volna akasztani! A kezében egy nagy reszelőt tartott. Csúfan vigyorogva mondta:

- Lám - lám! Milyen szépen összegyűltetek itt! Micsoda díszes társaság! Kávéfőző! Tejmelegítő! Víztisztító!

Hirtelen üvölteni kezdett, mint valami boszorkány (merthogy az is volt, ugye):

- Megszegtétek a parancsomat! Beszéltetek arról, amit megtiltottam! És nem főztetek kávét! Persze nem is tudnátok, olyan jól kitaláltam, ó de kis szemét vagyok - és elégedetten vihogott, aztán újra üvölteni kezdett:

- Mindannyiótoknak reszeltek!!! - és meglóbálta a kezében tartott reszelőt.

 Nagy csönd támadt, senki sem mert szólni. A banya csak jártatta a szemét körbe - körbe, kereste, hogy ki legyen az első áldozat. És ekkor meghallotta!!

- Mi ez? - sziszegte. - Mi ez a hang? Mi fől? És mi ez az illat? Kávéillat? Hogy lehet ez? Mit csináltatok? Mit tettetek? MIT TETTETEK?

És meglátta a kis kávéfőzőt. Eddig a többiek ösztönösen elégyűltek, mintha védeni akarnák a banyától.

A gonosz boszorkány hirtelen mindent megértett.

- Neeeeem! Ezt nem tehetitek! - és elindult a tűzheky felé, hogy leverje a kis kávéfőzőt.

- Még van időm, - lihegte, - még nem főtt le a kávé! Phű, pár másodpercen múlott csak, és majdnem nekem reszeltek!

Már nyújtotta is karmos kezét a kis kávéfőző felé, amikor ott termett Timike, mintha  csak a semmiből jelent volna meg. A kezében egy nagy seprűt tartott, a levegő pedig szivárványszínben vibrált körülötte. A válla fölött pedig... szárnyak???

- Mész innen büdös banya! - azzal nagyot ütött a seprűvel a banya kezére. A második  ütésel jól fejbecsapta, hogy a boszorkány messzerepült.

- Tudd meg, hogy én a titkos tündér vagyok, és nem hagyom a barátaimat! - azzal jól eltángálta a banyát.

-Nesze! Nesze! Ezt az évekért kapod, amíg rettegésben tartottad őket!

Puff, puff, puffogott a seprű. A banya próbál átkot szórni, de Timikéről, a tündérről lepattant mind.

 ÉS ekkor meghallották a fortyogást és sziszegést. A szobát valamilyen még sohasem érzett finom kávéillat hatotta át, ahogy a kis kávéfőzőben a kávé lefőtt. Az utolsó cseppek peregtek a csőrén. Cseppcseppcsepp. Csepcsepp. Csepp. Csepp.             

Csepp.

- Kész a kávé!

A szobát egy ragyogó labbanás töltötte be.

- Megtört az átok! - Dörögte egy testetlen mély hang. - Boszorkány, elbuktál, az ősi egyezség értelmében NEKED reszeltek!

- Jaj neeee! - Sikoltotta a boszorkány. Lassan kezdett elhalványulni, de az még látszott, hogy a nagy reszelő, amit magával hozott, ellene fordult és munkához látott. Azután már csak a reszelés hallatszott, egyre halkabban, egyre halkabban... majd csend lett.

De csak egy pillanatig tartott, azután kitört az ujjongás.

- Hát megcsináltad! Megtört az átok! Végre, végre, sohasem kell már félnünk!

Mindenki a kis kávéfőzőt ölelgette, dícsérgette. A nagy ünneplés közepette a kávéfőző nagypapa odamnet Timikéhez.

- Köszönjük neked Timike! Én mindig is tudtam, hogy Te egy tündér vagy, de azt még én sem sejtettem, hogy ennyire - somolygott a bajsza alatt.

- Hát persze, nagypapa - mondta a tündér. - Még jó, hogy nem hagyom a barátaimat! A büdös banyával egyébként is már régóta volt elszámolni valóm.

- Hanem tudod-e, hogy a végén az a finom illat nemcsak az átok megtörése miatt volt?

- Nem? - kérdezte a nagypapa.

- Nem. - mondta Timike. - Én az ilyet megérzem. A kis kávéfőző megfőzte az élet kávéját!

- Dehát... dehát a titkos összetevő! Ami elveszett! Akkor hogyan...

- A titkos összetevő, amit régóta kerestetek, a szeretet volt. A szeretet, aggódás, és összetartás, amit éreztek egymás iránt. Ez segített, ez tette lehetővé, hogy megtörjön az átok.

- No meg a te szakavatott seprűkezelési technikád - kacsintott rá a nagypapa.

- Na ja. Hát, menjünk, kóstoljuk meg azt a kávét! - nevetett rá Timike a nagypapára, és kart-karba öltve elindultak a többiekhez.

VÉGE

- Azon könnyen segíthetünk - vihogott a boszorka.

- A számmisztika kidobta, a jóskönyv megjósolta, hogy valami nagy öröm fog ma érni. És mi lehet nagyobb öröm annál, minthogy megszerzem az elixír receptját, és téged elpusztítalak? Mindíg is utáltalak téged. Olyan lelkes, olyan tökéletes, olyan okos vagy. Szeretsz mindenkit, segítesz a gyengébbeken! Fúj, böeeeeee, a gyomornak ki kell tőled fordulni! Na, ide azzal a recepttel!

Ezzel felemelte a varázspálcáját és suhintott vele. Luigit egy villám terítette a földre, majd még egy, és még egy. Ahogy ott feküdt nyöszörögve, a boszorkány közelebb lépett, és kitépte a kezéből a receptet.

- Végre, végre - ujjongott. Enyém a recept!!

- Szerencsétlen boszorkány - suttogta Luigi elkínzott hangon. - Soha sem fogod megfőzni azt a kávét, mert hiányzik hozzá valamid... Valami, ami nem a hozzátevők között van, hanem benned nincs meg... - elhallgatott, nem bírt tovább beszélni.

A boszokány közelebb lépett, és belerúgott a földön fekvő ük-ük apánkba.

- Iiiigen? - sziszegte. - Ostoba kávéfőző!! Meg akarsz átkozni?  Hát majd megátkozlak én téged, az úgyis az én dolgom - vihogott.

- Egyedem-begyedem, szenes lett a kenyerem, beverem a tenyerem, kávéfőzőt lenyelem - kántálta a varázsigét - arra ítéllek téged, és minden utódodat, hogy soha többé ne tudjatok kávét főzni! AZ átkot pedig csak úgy törhetitek meg, ha mégis főztök kávét! És senkinek sem beszélhettek az átokról, csak aznap, amikor megfőzitek a kávét, különben nektek reszeltek!!!!

- Dehát, a mese szerint nagyon nehéz, de teljesíthető feloldó feltételt kell szabnod! - nyögte az ük-ük. Mint például, meg kell csókolnunk egy királylányt, vagy megkávéztatni a hétfejű sárkányt pünkösdkor délben, vagy valami ilyesmi. De hogyan főzzünk kávét, ha pont az az átok, hogy nem főzhetünk kávét! Te egy igazi rohadék gonosz vagy!!!!

- Ó, ó, köszönöm a bókot, pontosan így gondolom én is. - vigyorgott a banya.

- De hiába is hízelkedsz, az átkot rádbocsátom!

Azzal felemelte a pálcáját, és suhintott. Az átok, mint sötétlila felhő párolgott elő belőle, és beburkolta a szerencsétlen kávéfőzőt.

A boszorkány elégedetten nézte, majd pattintott egyet az újával, és hangos dörgéssel eltűnt.

A felhő lassan oszladozott ük-ükapánk körül. Amikor teljesen eltűnt a lila köd, akkor látszott csak, hogy végig visszatartotta a lélegzetét. Még várt egy kicsit, azután nagyot sóhajtott.

- Szerencse, hogy olvastam egyszer erről az átokról. A kávém egyik összetevője véd ellene, és a lélegzetem is visszafojtottam. Lássuk csak! - azzal nekiállt, főzött egy kis adag caffe macchiato-t.

- Működik, és a receptre is emlékszem! Mindjárt le is írom!

- Nagyon boldog volt, hogy sikerült túljárnia a banya eszén. Leírta a receptet is. Később derült csak ki, hogy a boszorkány varázsa egy picit mégiscsak hatott. Minden évben egy napon, képtelenek vagyunk kávét főzni, és az ük-ük apa is elfelejtette a titkos összetevőt, amiről a gonosznak beszélt. Azóta már számtalanszor megpróbáltuk megfőzni a varázs kávéitalt, de hiába, nem az igazi. Finom, finom, de nem hat. És most nagyon félek, mert  beszéltem az egészről és elmondtam neked. Az átok értelmében ma meg kellene főznünk a megfőzhetetlen kávét!!! De már elegünk volt, fel akartuk fedni az igazságot, hátha te tudsz segíteni! Az ük-ükapa halála előtt valami olyat suttogott (csak már nem értettük jól, mert nagyon beteg volt), hogy az utolsó nap, amikor minden reménytelen, jön valaki, akire nem is gondolnánk, akiről nem is feltételeznénk, és megment minket. Azt gondoltuk, hogy mivel te ember vagy, talán te leszel az. Mindent erre a lapra tettünk fel, ha nem segítesz, nekünk "reszeltek" - bármit is jelentsen az!!

Timike csak döbbenten nézett.

- Dehát, dehát én nem is tudok kávét főzni! Mindig ti csináltátok nekem! Az a ti titkotok, nem is mondhatjátok el senkinek!

- Akkor sajnos jön a "nekünkreszelés" - mondta a nagypapa. Nem tudom mennyi időnk van, szerintem a nap végén fog bekövetkezni. Jaj nekünk!!

Komor csend támadt, senki sem tudott megszólalni kétségbeesésében.

- Tudnod kell, hogy az én közvetlen ősöm, nevezetesenaz ük-ük apám volt Nagy, vagy másképp Első Luigi. Nyughatatlan elme volt, sohasem elégedett meg azzal, amit készen kapott. Mindíg jobbítani akart, és a kávfőzés az élete volt. Jelmondata: "citius, altius, fortius" (latinul), amely magyarul annyit jelent, hogy "gyorsabban, magasabbra, bátrabban" azóta is a szívünkben él, bár az emberek lenyúlták, és valamilyen ompília, vagy olimpia nevű eseményük jelmondatává tették. De hát tudjuk milyenek az emberek, hát nem? A többiek is egyetértően kuncogtak. A nagypapa Timike arcára pillantott,és idegesen megrándult a bajsza.

- Ó bocsánat, egész elfelejtettem, hogy te is közéjük tartozol, annyira normális vagy!

- Semmi baj. - mondta Timike. Tudom, hogy nem rám gondoltál, mi már régi barátok vagyunk. Folytasd csak, nagyon érdekes -  és rámosolygott a nagyapóra.

- Szóval Ő fejlesztette ki többek között a frissen darált kávé közvetlen feldolgozását, inspirálta a nagynyomású kávégépek megalkotását, és végül, élete alkonyán, hosszú-hosszú kísérletezések után megalkotta az ÉLET KÁVÉ-ját. (Az élet kávéját, AZ ÉLET KÁVÉJÁT!!! suttogták izgatottan a többiek. Látszott, hogy már nem először hallják a történetet.)

- Nem tudjuk, hogy pontosan milyen lehetett ez a kávékeverék. Egyesek azt mondják, hogy aki megitta, csodálatos éleslátásra tett szert, és egy hétig sem kellett aludnia, mások szerint egy cseppje is újra működőképessé tudott tenni bármilyen öreg, elhasználódott kávéfőzőt, de ezt már sohasem tudhatjuk meg. Amint elkészült vele Nagy Luigi, megpihent, büszkén végigtekintett a m űvén és azt mondta:

-"Megalkottam a tökéletes kávét, minden kávék eszenciáját, soha senki sem múlhat felül! Ilyet még maga a kávéfőzők istene, OMNIA sem tudna főzni, ez a kávé ISTENI!"

- Ahogy az utolsó szót kimondta, érezte, hogy valami megváltozott a környezetében. Hirtelen elkezdett lehűlni a levegő, a fény elsötétedett. Kint tépett szélű, rongyos, sötét felhők takarták el a napot. Kövérek, feketék voltak, hamarosan éji sötétség ülte meg a tájat. Viharos szél kergette szét a kávécserjék leveleit, és egy perc sem telt bele, már szakadt is az eső, üvöltött az orkán, jég verte a fák ágait.

- Bent, ahol ük-ükapánk tartózkodott, annyira lehűlt a levegő, hogy dér lepte be a bútorokat. Egyszerre csak egy hosszú sóhajtás hallatszott, és a szoba közepén, a levegőben, megjelent egy fényes pont. Sebesen hízott, fénysugarak törtek elő belőle. Pörgött, forgott, változtatta a színét. Hideg lángnyelvek, páraszerű fénysugarak, illatos fények terítették be csakhamar a környezetét. Az ük-ükapa először csodálattal nézte. Ám egyszerre csak, egy csapásra, megváltozott a látvány. A fények sötétté, elkínzottá váltak, az illatok, mint bomló állaté, és a hangok, a HANGOK! Fülsüketítő csikorgás, nyöszörgés tört elő a gombből, mely hirtelen meghasadt, és kilépett belőle a Boszorkány! (A boszorkány, a boszorkány! - sutyorogták a többiek izgatottan.)

Borzalmas látvány volt. Sovány, csontos testén, durva vonású, kapmpósorrú fej ült. Mű-szőkített hajtincsei vadul lobogtak, szemében őrület fénye csillant. Egyik kezében egy kendővel letakart tévét, a másikban egy át nem adott lakás és kapukulcsot tartott.

- Végre, végre! - rikoltotta!Mennyit vártam erre, hogy elkészzüljön a Főzet! Te, kis buta kávéfőző! Hogy pont te hoztad létre, amit náladnál nagyobb elmék, egy élet munkájával sem bírtak megvalósítani! Azonnal add ide a receptet!

- Nem! - mondta ük-ük Luigi. - Orrod tőle fokhagymás, buta banya!! - mondta, mivel nemcsak ügyes, okos, hanem bátor, és kissé indulatos természetű is volt.

- Soha nem kapod meg tőlem a receptet, csak a holttestemen át!

(folyt. köv.)

A konyhában, ahol a kis kávéfőző élt, minden reggel nagy volt a sürgés-forgás. Ott voltak a szülei és rokonai, mind kávéfőzők, (a nagypapa egy öreg kotyogós, de jószívű, mindig vidám gőzt eregetett a szájából), a papája egy csillogó-villogó nagynyomású olaszkávé-főző, a mamája egy kedves hosszúkávé áztató. Ott voltak kávédarálóék, a bohókás víztisztító, a dörmögős tejforraló, és még sokan, a konyha lakói. Reggelente sürögtek forogtak, jókedvűen, hogy mire kisgazdájuk, Timi felébred, készen várja a finom, frissen főtt kávé. Enélkül Timike nem bírt felébredni, és mint egy aranyos kis denevér a nappali fényben, lepattant a bútorokról, mindenről.

Így éltek, az eszközök örültek, hogy finom kávéval várhatják kedvencüket, ő pedig örült, hogy ilyen hűséges barátai vannak.

Egy reggel, amikor kilépett álmosan hunyorogva a szobájából, valami furcsát érzett. Valami hiányzott. - Mi is ez, mi is lehet ez az érzés - gondolta, de mivel még nagyon álmos volt, nem tudta összeszedni a gondolatatit.

Hirtelen, mint villám csapott bele a felismerés: a konyhában csend volt. Hiányzott a megszokott reggeli sürgés forgás zaja, a kávédaráló kerepelő morgása, a víztisztító suhhanása, még csak a csepp-csepp-csepegés sem hallatszott, ahogy a hosszú kávé lefő. És a friss kávéillat! Hol a friss kávéillat?

Hirtelen mégjobban tágranyílt a szeme. A barátaim! Hol vannak, mi történt velük, hogy nem készül a finom reggeli kávé? És akkor meglátta őket. Búsan kornyadoztak a pult sarkában. Ha lehet egy kávéfőzőre azt mondani, hogy lekonyul a szája sarka, hát akkor rájuk ez bizonyosan állt.

- Mi történt veletek barátaim? - kérdezte Timike.

Az eddigi csend mégjobban elmélyült. Mindenki a kotyogós nagypapára nézett, aki megköszörülte a torkát, és így válaszolt:

- Hosszú történet ez kis gazdánk. Nem is kellene így látnod minket, eddig mindig sikerült elkerülnünk, hogy észrevedd a mi nagy gondunkat. De ma, január 26-a pont keddre esik. És az átok szerint, (az átok, az átok! suttogták a többiek,) amikor január 26-a keddre esik, nem rejthetjük tovább ami velünk történt, fel kell fednünk a valót.

- De hát mi történt? Tudok segíteni?

A kávéfőző nagypapa még keservesebb arcot vágott. Sorra ránézett a társaira, mintha megerősítést várna tőlük, először a vejére, a kis kávéfőző papájára, majd a lányára, a hosszúkávé-főzőre, és a többiekre sorban. Némelyikük csak megbiccentette a fejét, némelyikük halkan sóhajtott, a tejforraló reszelős hangon csak annyit mondott: -Mondhatod - ; de szemelláthatóan mind elszánták magukat.

A nagypapa nagy levegőt vett, kicsit remegősen sóhajtott, és belekezdett...

(folytatása jön :-)  )